Többször is megütötte a fülemet, ahogy különböző kreátorok a Duke’s Carpetet magasztalták. Már a neve is furcsa volt, de abból, kik emlegették, nagyjából sejteni lehetett, milyen irányba indulhat. Nagyon megérte kipróbálni.
A Duke’s Carpet csodás citrusos illat, amelyben a friss, savanykás lendület végig megmarad, közben fokozatosan egy egész koktélbár nyílik ki mögötte. Elegáns, intim, kissé speakeasy hangulatú hely: tompa fények, hideg pohár, borókás ital, szépen ápolt faasztalok.
Ritkán találni olyan parfümöt, amelyben igazán jól működik a boróka. Az Orphéon EDP például számomra pont nem ilyen, bocsánat. A Duke’s Carpetben viszont hibátlanul illeszkedik a kompozícióba, bár talán elbírna még egy kicsivel nagyobb hangsúlyt is. Nem gin-tonic parfüm, de egyértelműen ott van benne az a száraz, aromás, felnőtt italos vonal, amitől rögtön érdekesebb lesz a citrus.
Ami igazán meglepő, az a fa. Karakteresen érződik benne a fabútorok illata: nem ceruzás, nem forgácsos, sokkal inkább szépen karbantartott, rendszeresen olajozott és polírozott bútoroké. Ez adja meg az illat különös mélységét.

Többször kaptam azon magam, hogy nagyon jó illatom van, de biztosan ez az, amit kifújtam? És igen, ez volt. Közvetlenül a bőrön főleg a citrus érvényesül, távolabbról viszont már a fás, koktélbáros tér is kirajzolódik.
Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de a Duke’s Carpet tényleg szuper illat. Sokan férfiasnak tartják, én viszont simán uniszexnek érzem. Nőn is bármikor működhet, főleg akkor, ha az illető szereti az elegánsabb, szárazabb, citrusos-fás kompozíciókat.
Melegebb évszakokhoz különösen jól illik, de a krémesebb alap miatt egész évben hordhatónak érzem. Olyan napokra való, amikor elegáns, megjegyezhető, mégis visszafogott illatot szeretnénk.
A Duke’s Carpet azoknak lehet igazán érdekes, akik szeretik a citrusos illatokat, de unják a limonádés, strandos vagy tisztaságillatú megoldásokat.
A hangulatkép AI illusztráció.


