A pézsma az egyik legrégebbi és legrejtélyesebb illatanyag. Eredetileg a hímpézsmaszarvas mirigyváladékából nyerték, ez volt a klasszikus parfümőrség egyik legdrágább kincse. Nehéz, meleg, már-már állati illat, ami a bőrön szinte élővé vált. Az állat védelme miatt ez a forrás mára lezárult, a mai parfümökben szintetikus pézsmák dolgoznak helyette.
Az első szintetikus pézsmák a 19. század végén érkeztek, ezek voltak a nitropézsmák. Olcsók és erősek voltak, sokáig mindenütt ott lapultak, később viszont egészségügyi és környezeti aggályok miatt kikoptak. A helyüket a policiklikus pézsmák vették át, köztük a galaxolide és a tonalide. Ezek adják azt a puha, tiszta, „frissen mosott” hatást, amit ma annyi illatban felismerünk. Ha kézzelfogható példa kell: a modern, pézsmás „tiszta bőr” irány olyan darabokban él, mint a Narciso Rodriguez For Her vagy a Glossier You, és ott lüktet a Maison Louis Marie No.04 lágy fás-pézsmás aljában is.
A pézsma azért különleges, mert nemcsak önmagában illat, hanem ragasztó is. Összefogja a kompozíciót, elnyújtja a tartósságot, és bőrközeli, meghitt fátylat von az egész köré. Sok illat éppen ettől lesz „viselhető”, ettől simul a bőrhöz ahelyett, hogy hangosan kiabálna.
A történet pedig most új fejezethez ér. Ahogy a policiklikus pézsmák szabályozás alá kerülnek, egyre inkább a macrociklikus pézsmák jönnek előtérbe, amelyek környezeti szempontból barátságosabbak. A pézsma tehát marad, csak a molekula cserélődik alattunk, ahogy már többször a történelemben.
accord_staff
Rajongókból lett szerkesztők, akik valóban megszagolják, amiről írnak.
