A chypre egy egész illatcsalád, és a neve egy szigetről jön: Ciprus franciául Chypre. A mediterrán sziget évszázadokon át a jó illatú gyanták és balzsamok földje volt, labdanum és sztórax érkezett innen Európába, illatos porok és kesztyűparfümök alapanyagaként. A „chypre” szó tehát már jóval a modern parfüméria előtt is illatot jelentett.
A mai értelemben vett chypre 1917-ben született, amikor François Coty piacra dobta a Chypre de Coty-t. Coty egy tiszta, kontrasztos szerkezetet öntött formába: a tetején ragyogó bergamott, a szívében virágok, az alapjában pedig tölgymoha, labdanum és pacsuli sötét, földes mélysége. Ez a kontraszt, a napfényes citrus és a nyirkos erdőtalaj találkozása lett a chypre védjegye, és egyben a szerkezet, amit utána évtizedekig újraértelmeztek.
A család gyorsan felnőtt. A Guerlain 1919-es Mitsoukója, egy őszibarackos csavarral megbolondított chypre, máig a műfaj egyik legendája. A 20. század közepére a chypre az elegancia szinonimája lett: összetett, felnőtt, kissé tartózkodó illatok, amelyek lassan, a bőr melegén bontakoztak ki.
Aztán jött a szigorodás. A tölgymoha, a chypre gerince, erős allergén, ezért az IFRA és az EU fokozatosan visszaszorította. Sok klasszikust átdolgoztak, és az eredeti receptek egy része eltűnt. Erről bővebben írtunk a reformulációs hírünkben. A tiszta, régi vágású chypre ma ritka kincs, a modern parfümőrök pedig új utakat keresnek: mohapótló molekulákkal, pacsulival és vetiverrel adják vissza azt a földes árnyékot.
Egy jó chypre lényegében egy tájkép üvegbe zárva: fönt a mediterrán nap, lent a harmatos avar. Érdemes tudni, honnan jött, mert a mai illatok jó része még mindig ennek a több mint száz évvel ezelőtti ötletnek az örököse.
Források: Fragrantica, Osmoz.